MNB Art and Culture corporate identity elements gray.png

Pintér Dia

(Budapest, 1989)

Az eltörölhetetlen emlék kulcsfogalom Pintér Dia műveiben. Emlékek cserepei, képtöredékek, térdarabok jelennek meg rajtuk, közvetlenül nem leképezhető, direkt módon nem dekódolható formában. A festészetben persze mindig leképezés zajlik – ám ebben az esetben nem matematikai, inkább többdimenziós. A motívumok felidéző képessége mellett szerepet kap a színek érzelmi ereje vagy a formai egységek rendszere, a bonyolult térrendszerek létrehozásának módja, a szókapcsolatokból, asszociatív mintázatokból kiinduló munkamódszer. A leképezés formai alapeleme a csík, a papírszalag. Szalagok zuhognak a képeken, és mint az eső, körberajzolnak egy-egy formát vagy tócsába gyűlnek, hogy tükörként verjék vissza a motívumokat. 

Pintér Dia átjárót keres egy elmúlt érzékeléshez. Nem egyetlen módszert keres, nincs varázsmozdulat, amellyel ez az átjárás megteremthető: mintha csukott szemmel próbálná letapogatni az irányt. Nincs módszer a festmény elkészítésére, a festő kimenekül az előre láthatóból, a kiszámíthatóból – egy olyan világban, ahol minden megmondhatónak és feldolgozhatónak tűnik. 

Nem adja át magát az érzelmi festészetnek: munkáit semmiképpen nem nevezhetjük lírainak. Képein a festő lépéseit követheti le a néző, rendezőelveket keresve, struktúrákra bukkanva, újra elvetve. Mintha képes lenne egy lebegő állapotot létrehozni, és elfogni a tekintetet a belső térben. Ez a tér már egyáltalán nem otthonos, valójában minden emlék kiköltözött belőle. A néző sem léphet át rajta keresztül a múltba; nosztalgiája feltámad, majd szétfoszlik. 

MÉLYI JÓZSEF