MNB Art and Culture corporate identity elements gray.png

Ilona Keserü Ilona

(Pécs, 1933)

Keserü Ilona festészetének tengelye a színekhez időben és térben változó viszonya, azok kutatása és különböző megnyilvánulási formáik. A 60-as évek végén határozott, tematikus vonulat jelent meg festészeti munkásságában, amelyet Keserü maga színkutatásnak nevezett el. Mindezzel a korábbi – piros-narancs-rózsaszín orientáltságú – színhasználatát kívánta tágítani, elsősorban a spektrumszínek tartományai felé. Számos festmény témája lett tehát a pigmenttel kikeverhető színek skálája, a színfelbontás és a színek egymásba való átmenetének elemzése, illetve a festékből kikeverhető legnagyobb színintenzitás.
Keserü a 70-es évek elején fedezte fel Goethe nyomán a sokféle árnyalatú bőrszínt, mely harmonikusan ellenpontozza erőteljes színhasználatát. A 2000-es évektől a bőrszín számos művén már mint a festővászon fonákja jelenik meg.
Színkutatásának eddigi utolsó állomása Keserü 2001-es római útjához köthető, amikor is a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóinak megtisztított felületein szembesült egy új – ám Michelangelo idejében teljesen általános – festészeti-optikai jelenséggel, a cangiantéval. Lényege szerint nem komplementer vagy harmonikusnak tekintett színpárok kerülnek egymás mellé, hanem a saját fényüket és egymás ragyogását fokozó, nem a logikán, hanem személyes színpreferenciákon alapuló színértékek. Keserü Ilonát ezek a váratlan, harsogó színakkordok, „néha hajmeresztő dolgok”, lilák-kékek, narancsok-zöldek ragadták meg, melyek aztán inspirációként szolgáltak számos művéhez.

AKNAI KATALIN